Helyi vidékfejlesztési stratégia
Az Őrség Határok Nélkül térség Zala és Vas megye magyar-szlovén határ mentén elhelyezkedő területe. Történelmi öröksége, hogy évtizedekig el volt zárva határon-átnyúló kulturális és gazdasági környezetétől. A terület 49 települést foglal magába, melyek közül Szentgotthárd és Őriszentpéter városok, Csesztreg, Rédics és Zalabaksa további mikrotérségi központok. A térség lakossága 22,627 fő, amelyen belül a magyar mellett szlovén és német nemzetiségűek is élnek, őrizve sajátos kultúrájukat, identitásukat. Az egész térség értékes természeti területen található, jelentős része nemzeti park.
Az Őrség Határok Nélkül
térségbe látogató szelíd dombok között változatos tájat, erdőt, kaszálót,
gyümölcsösöket, réteket, folyókat és patakokat, a tájba simuló szeres és
szórvány településeket találhat, amelyek haranglábaikkal, árpádkori
templomaikkal, népi építészetükkel is őrzik ember és táj harmóniáját. Az itt
élők és az ide látogatók együttes feladata és lehetősége egyben, hogy megőrizzék
az élhető világnak ezt a szigetét, ahol egymásra talált az ember és a természet.
Az Őrség Határok Nélkül Egyesület alakuló ülése 2008. június 16-án volt Őriszentpéteren. Az egyesület azzal a céllal jött létre, hogy elősegítse a térség fejlődését. Az előzetesen megválasztott Tervezést Koordináló Csoport irányításával megkezdődött a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia elkészítése. A HVS elkészültének várható időpontja 2008. július 6.
A Helyi Vidékfejlesztési Stratégiában kerülnek megfogalmazásra azok a prioritások és intézkedések, amelyek mentén megvalósulhat, az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében 2008-2013 közötti időszak vidékfejlesztési támogatásainak hatékony felhasználása.
A programhoz kapcsolódó
fontosabb általános információk megtalálhatóak a
www.vkszi.hu,
a
www.fvm.hu,
és a
www.hvi.hu
honlapokon.
A térség és a tervezési
program iránt érdeklődők az alábbi dokumentumokból tájékozódhatnak:
Helyi Vidékfejlesztési Stratégia aktuális állapota (heti frissítéssel, július 6-ig)
Tervezést Koordináló Csoport elérhetőségei, előzetesen meghatározott fogadónapjai
Projektgyűjtő adatlap, amelyet kitöltve a Tervezést Koordináló Csoporthoz kérünk elektronikus formában eljuttatni.
Őrség Határok Nélkül Egyesület alapszabálya